1963

            A 1961 évi kormányközi szerződés - ami a magyar felet, illetve az expedíciót évente egyre több működő vízkút átadására kötelezte - megnövelte a geofizikai kutatás feladatait is. A magyar OFF delegációnak az 1962 őszi Ulan-Bator-i programegyeztető tárgyalásán olyan megállapodás született, hogy a következő évek expedícióiban növelni kell a geofizikusok számát.

            Így ebben az évben, a korábbi 2+1 fő helyett 6 fő felszíni geofizikus, és 2 fő karotázs mérnök látta el a 4 magyar és a 2 mongol fúróbrigád számára a fúrási pontkitűző geofizikai előkészítését. A felszíni ellenállás méréseket Király Ernő-Karas Gyula valamint Hoffer Egon-Mozsolits Tibor és Jósa Ernő-Harnos Gyula párosok, míg a karotázs-méréseket Fábiáncsis László és Hursán László végezték. A műszer igény kielégítésére a mongolok 2 db Ge-20-as ellenállásmérőt és egy karotázs berendezést vettek meg.

            Az Ulan-Bator-i Vízügyi Főigazgatóság irányítása alatt már több ajmakban létrejöttek a vízgazdálkodási helyi szervei. Ezek az ajmak mezőgazdasági - vízügyi igazgatóságai és a fúrásokat „kivitelező” építő-szerelő üzemek voltak. A magyar expedíció tagjai decentralizáltan az Ulan-Bator-i, az Ajvarheri és a Gobi-Altáj ajmak vízügyi igazgatóságainak területén dolgoztak. A terepi méréseket április közepétől - október végéig végeztek. Ez idő alatt a három csoport 93 területet vizsgált meg és 79 fúráspontot tűzött ki. A magyar fúróbrigádok által mélyített 37 db fúrásból 1 meddő, 1 db pedig kevés vízhozamú kút lett. A vidéki Vízügyi Igazgatóságok mongol fúróbrigádjai területén - ahol ugyancsak a magyar geofizikusok jelölték ki a fúrásokat - jóval nagyobb volt az eredménytelen fúrások aránya. Ennek oka valószínűen a kezdetlegesebb mongol fúrás-technológiában keresendő.

            A karotázs csoport a 12B típusú lyukszelvényező berendezéssel 28 fúrásban végzett a korábban  bevezetett paraméterekre vizsgálatokat.

            A fúrásra számbajöhető területeket évenként az ajmakok mezőgazdasági osztályai javaslatára a vízügyi igazgatóság adta meg. Ezekből az Ulan-Bator-i Vízügyi Főigazgatóság állította össze az ajmakok éves kútfúrási terveit. E tervek alapján - a helyi vízügyi igazgatóval - keresték meg az illető szamon, vagy lakótelepülés vezetőjét, aki a helyszíni bejárás folyamán mutatta meg azokat a területeket ahová a kutat telepíteni kívánják.

            Az ajmakok, s ezen belül a szamonok földterülete részben állami, részben szövetkezeti tulajdonban volt. Egyes szamonok, egyben gazdasági egységek földterülete 3000-10.000 km között változott. Egy-egy mezőgazdasági - állattenyésztési egység székhelye a szamon, vezetője a mindenható szamondarga volt. A szamonok nagy részében  volt iskola, posta, kórház, vegyesbolt, étkezde, szálloda (általában 2 helységből álló, szerény szállás) benzinraktár. A gazdasági egység hatalmas - vármegyényi - területén elszórtan nomád állattenyésztő brigádok éltek, de egyes szamonok területén - ahol a felszíni talaj viszonyok és az éghajlat megfelelő volt - ott megművelt mezőgazdasági területek, főleg gabonatermelő kultúrák is előfordultak. Vízkút létesítésére végül is ott került sor, ahova a szamondarga gondolta, illetve azon a területen amit ő és az ajmak vízügyi igazgatósága közösen kijelölt.

1964

            Az expedíció geofizikai részlegét Hoffer Egon, Mozsolits Tibor, Nyitrai Tibor geofizikus mérnökök, Harnos Gyula, Rózsavölgyi József, Ruzicska Jenő észlelő technikusok, valamint Hursán László és Morvay László karotázs mérnökök alkották.

            A mongol Vízügyi Főigazgatóság a terepei szezon első harmadában mindhárom felszíni ellenállásmérő csoportot a Központi és a Szelenga ajmak területén működtette. Ezt azzal indokolták, hogy e két ajmakban dolgozó magyar fúróbrigádok részére egész évre biztosított legyen a geofizikusok által kijelölt fúrópont, de az igazi oka az volt, hogy nem volt elegendő gépkocsi. Nádom után Nyitrai-Harnos a csojbalszani, a Hoffer-Ruzicska páros a bulgani igazgatóság területén, míg Mozsolits-Rózsavölgyí a Szelenga ajmak É-i területein végzett méréseket. A három csoport összesen 96 területen mért, főleg mezőgazdasági, állattenyésztő telepek vízellátását célozta meg, és 68 fúrást tűzött ki. A magyar fúróbrigádok 48 lyukat fúrtak, ebből 46 volt kúttá kiépíthető.

            A két karotázs részleg 42 fúráshoz vonult ki, amelyekben B-12 és HLH-10 típusú műszerekkel mértek Ps-t és három-három ellenállás szelvényt potenciál és gradiens szondákkal.

1965

            Az expedíciónak az 1963-as szerződés-módosítással felemelt létszáma az előző évihez hasonlóképen 27 fő volt. A geofizikusok is azonos létszámmal azaz 3 geofizikus mérnökkel, (Hoffer Egon, Szalai Mihály, Zsille Antal) 3 fő technikussal, (Ferenczy János, Ruzicska Jenő, Schramek Sándor) és 2 fő karotázs szakemberrel (Detre László, Morvay László) vettek részt az expedíciós munkában.

            A mongol Vízügyi Főigazgatóság már az előző évben elkészített tervezete alapján geofizikusaink változatlanul folytatták a Mongólia É-i tartományaiban összpontosuló állattenyésztő brigádszállások vízellátására irányuló fúrások előkészítő vizsgálatait, a Központi, a Szelenga, a Bulgan és Csojbalszan tartományok területén. A három mérőpáros ebben az évben 107 területet vizsgálat meg. Ezek többsége néhány km kiterjedésű hegyközi völgy volt, ahol völgyek üledék-szerkezetének kimutatására alapozva, 101 helyen fúrást javasoltak.

            Az elmúlt években az 5-6 hónapos átlagos terepi időszakban az egyes csoportok által megvizsgált területek száma 35-40 között mozgott, ellentétben a 60-as évek, elején a Közép és K-Góbi ajmakokra jellemező évi 20-24 területtel szemben. Ott a lefolyástalan nagy medencéknek az igen kedvezőtlen hidrogeológiai adottságai miatt 1-1 fúrás kitűzéséhez sokszor 18-20 VES mérés sem adott elégséges információt Az említett tartományok területeire telepített brigádszállások, szinte kivétel nélkül hegyközi völgyekbe voltak, ahol geoelektromos mérések, de a mért ellenállás görbék értelmezése is egyszerűbb feladatot jelentett. Ugyanis néhány - völgytengelyre merőleges - VES szelvénnyel  felderíthető volta völgyi üledékek szerkezete. Legtöbb esetben sima kétréteges modellekkel (30-60 ohmm-es üledék, 1000 ohmm körüli aljzat) értelmezhető volt a völgyek felépítése. Ha a völgyeket kitöltő törmelékes üledékek (homok, murva) vastagsága elérte a 40-50 m-t, s a vízgyűjtő terület meghaladta a 10 km-t, akkor a völgy megfelelő pontján a fúrás kitűzhető volt.

            A geofizikusok által kijelölt területeken a magyar fúróbrigádok 1965-ben 38 fúrást mélyítettek, ebből 29 volt termelő kúttá kiképezve. A korábban kialakított paraméterek meghatározására a karotázs-méréseket minden magyar fúrásban elvégezték.

1966

            A mongol vízgazdálkodás szervezetében még az elmúlt év végén jelentős változások következtek be. Megszűnt a Vízügyi Főigazgatóság, illetve kivált a Mezőgazdasági Minisztériumból és megalakult az önálló Vízgazdálkodási Minisztérium. Ez a változás jelentősen kihatott az 1996-os évre, de különösen a következő évek magyar expedícióinak tevékenységére is.

            Ebben az évben az expedíción belül a fúrási- kútépítési szakembereknek a számát növelték, viszont a geofizikusok létszáma 8-ról, 5 főre csökkent. Ennek oka egyrészt, hogy az évek során kiképzett és műszerekkel ellátott mongol geofizikusok már elég tudást és önbizalmat szereztek ahhoz, hogy számolni lehetett velük a fúráskitűző feladatokban. Másrészt a létszámcsökkentésben az is közrejátszott, hogy már megindultak az előkészítő tárgyalások a komplex geofizikai kutatócsoport felállítására és programjára vonatkozó tervezetről. Ha ez a munka beindul, akkor ez újra növelni fogja Mongóliában a geofizikai kutatások szerepét és a kiküldendő szakemberek számát is.

            Az expedíció magyar fúróbrigádjai számára ebben az évben Zsille Antal és Dudás József geofizikusmérnökök a Szelenga ajmakban, míg Szalai Mihály- Ferenczy János páros a Központi ajmak területén végezte fúráskitűző geoelektromos méréseit. Április végétől, november elejéig 66 területet vizsgáltak meg, és 49 fúráspontot jelöltek ki területenként, a mért VES-ek száma átlagosan 9 volt.

            Még ebben az évben is az állattenyésztő telepek vízellátása volt a fő szempont, ugyanis a lefúrt kútak kétharmada ilyen területre jutott. Karotázs vizsgálatokat 35 fúrásban Kremszner Miklós végezte. Az új és fejlettebb HL-10 típusú berendezéssel végig biztosítani tudta a fúrások zavartalan kiszolgálását.

1967

            A vízkutató expedíció vezetője ebben az évben is a jó szervező munkájáról ismert Csath Béla volt. Neki és a mongol partnernek köszönhető, akik jó feltételek biztosításával elősegítették, hogy a fúrócsoportok és a geofizikusok már április derekán terepen voltak. A mérési területek nagyobb része a Központi tartományban koncentrálódott. Fontos vizsgálatok történtek Ulan-Bator külső kerületeiben települt, vízigényes ipari objektumok területén és a bővítés előtt álló fővárosi vízművek Tola folyó kavicsteraszain telepített vízbázisain.

            A méréseket Zsille Antal-Dudás József, valamint Andrássy László-Ferenczy János párosban végezték a Nádomig. Ezt követően a két csoport egybeolvadt, mert Andrássy Lászlónak betegsége miatt haza kellett utaznia. Az összevont csoport 2 észlelővel, 1 értelmezővel dolgozott tovább. Az év végéig 66 területen 638 mélységi szelvényezést, területenként átlagosan 9-10 VES mérést végeztek GE-20-as műszerekkel.

            A geofizikusaink életében a fúráskitűző működésük során kellemetlen problémák is előfordultak. Íme néhány:

n   az előre kijelölt területen a mérésekkel meghaározott fúrás helyét a megrendelő nem fogadta el,

n   a megrendelő cég (szamon, brigád) vezetői között nem volt összhang, s  így a fúrást az egyík „darga” ide, a másik amoda szerette volna,

n   korábban  már vízfeltárásra nem javasolt területen ragaszkodtak a fúrásokhoz, illetve új mérésekhez.

            Ulan-Bator város területén és közvetlen környékén, valamint a Központi tartomány távolabbi területein 48 fúrást mélyítettek a magyar fúró brigádok. Kremszner Miklós karotázsménrök HL-10-es berendezéssel 33 fúrásban 1524 fm lyukszelvényezést végzett. Víztermelő kúttá 44 fúrást építettek ki.

Az év krónikájához tartozik, hogy a távlati célú vízkutatásra életre hívott 5 fős komplex geofizikai kutatócsoport megkezdte vizsgálatait a Ny-Mongólia Kobdó tartományban. Ebben az évben indult a Magyar-Mongol Földtani Térképező Expedíció is. Az év eseményeihez tartozik, hogy teljesült a Mongóliában dolgozó magyar szakértők és családtagjainak vágya, mert megérkezett Ulan-Batorba a magyar kolónia orvosa, Dr. Somogyi István, és megszerveződött a hazai élelmiszereket árusító, „magyar bolt” is.

1968

            Az év elején a mongol vízgazdálkodás a 30 éves jubileumát ünnepelte. Országos ünnepség keretében értékelték a lakósság és a legelők vízellátásában, valamint az állattenyésztés fejlesztése érdekében kifejlett erőfeszítés eredményeit. Az évfordulós ünnepség záróaktusaként - egy ominózus párthatározattal - ismét átszabták a mongol vízgazdálkodás szervezeteit. Megalakult a Vízgazdálkodási Tervező-Kutató Intézet, egy hozzáértő szakember, B.Barsz vezetésével.

            A magyar expedició fúrási részlegét a Központi tartomány székhelyére telepítették át, ami megnehezítette a szakmai kapcsolattartást az egyes csoportok és az expedíció vezetése között. A rendkívüli hideg tavasz miatt a geofizikai méréseket csak április végén kezdte meg a központi tartomány periférikus területein a Dudás József- Sajti László és Kakas Kristóf -Ruzicska Jenő párosokból alakult csapat.

            Június elején az „ajmak vízügyi üzeme” a fúrási tervszámok felemelése miatt, bonyolult szervezési manőverekkel, a magyar mérnökökből és „nevenincs” mongol technikusokból 3 mérőcsoportot hozott létre. Ennek az volt a célja, hogy meggyorsuljanak a mérések, mivel a fúrások megindulásakor alig volt geofizikus által kitűzött fúrópont. Az ilyen felállású csoportok valóban több, az év folyamán összesen 79 területen végeztek mérést, de többségében AB=800 m-nél rövidebb terítésekkel. Fúrásra javasolt területek száma 62 volt, ebből 39 területen mélyítettek eredményes fúrást.

            Mélyfúrási geofizikai méréseket 35 fúrásban Detre László karotázs-mérnök végzett . A méréseket helyszínen kiértékelte és minden fúráshoz szűrőzési javaslatot adott.

1969.

            Az expedíció Mózes Endre vezetésével folyatta a Központi tartományhoz tartozó szamonok állattenyésztő és mezőgazdasági telepeinek fúrásos vízellátást.

            Az előző év mintájára, a fúrásokat kitűző geofizikai mérések elvégzésére 3 csoportot szerveztek. Kettőt a magyar szakemberekből, nevezetesen Sajti László-Rubrinyi András, valamint Dobrovolni Károly-Ruzicska Jenő párosból, egyet pedig mongol szakemberekből. A három csoportot egy - technikusi képzettséget is alulmúló mongol főgeofizikus irányította, aki magyar szakembertől nem fogadott el szakmai tanácsot, javaslatot. Munkáját végig a kapkodás, szervezetlenség, bizalmatlanság jellemezte. Megtörtént, hogy magyar geofizkusok által 1967-ben fúrásra nem javasolt területet mongol geofizikusokkal újra vizsgáltatott és fúrást erőltetett. A fúrás 72 m-ben gránit alaphegységet ért. Ennek ellenére a fúrást tovább mélyítette, mert ott egy nem létező „árnyékoló modell”-t tételezett fel, arra utalva, hogy ilyen felépítés lehetséges. Valóban, ilyen modellt a komplex geofizikai csoport a Ny-mongólai Ceceg-i medence kutatásainál leírt (Hobot 1967). De ez a modell itt nem igazolódott, és a fúrást - ami 72 m-tőlé 84 m-ig üde gránitot harántolt - utasításra leállították.

            A három csoportban végzett mérések teljesítmény adatai nem voltak egyértelműek, ezért csak a magyar csoportok számai tekinthetők reálisnak. A két csoport 71 területen 506 VES mérést végzett és 49 ponton javasoltak fúrást.

            A magyar furúcsoportok 48 fúrást mélyítettek, ebből 42 db-t vízkúttá képeztek ki. A rendszeres karotázs méréseket szakaszos gépkocsihiány akadályozta. Ennek ellenére Kovács Zsombor 26 fúrásban teljesértékű szelvényezést tudott végezni.

1970

            Már az előző években is érezhető volt az expedíciós munka fokozatos beszűkülésre, de az 1970-re megkötött NIKEX-Kompleximport külkereskedelmi szerződés már egyértelműen tükrözte a fúrásos vízkutatás utolsó évének erőfeszítéseit. A létszám tovább csökkent, erre az évre már csak 1 geofizikusmérnök, 1 technikus és 1 karotázsmérnök szerepelt az expedícióban.

            Az előző évi mérések eredményeként jelentős számú kitűzött fúráspont volt tartalékban, ezért, ezért 1970-re csak egy ellenállásmérő csoport működött Dobrovolni Károly geofizikus és Czövek Gábor technikus vezetésével. Munkaterületük változatlanul a Központi tartományra korlátozódott. A 5,5 hónapon terepi időszakban 41 kisebb területen 288 db VES mérést végeztek, 34 ponton fúrást javasoltak.

            A fúrások karotázs-vizsgálatait Kovács Zsombor végezte . Az 56 db fúrásból 49-ben teljes szelvényezést hajtott végre, 3062 fm hosszban. Az 56 lefúrt lyukból 50 db-ot vízkúttá képeztek ki. Az év utolsó, 50-ik vízadó kútjának átadásával, minden különösebb ünnepség, mellőzésével, lényegében befejeződött a vízkutató expedíciók 14 éven át tartó áldásos tevékenysége.

            Az expedíciós munka során, a magyar geofizikusok 782 területen végeztek, területenként változó számú 8-20 db VES-mérést. A mérések alapján 572 ponton fúrást javasoltak, és a magyar fúróbrigádok 485 fúrást mélyítettek, amelyekből 422 db eredményes vízadó kutat létesítettek.

            Az expedíció keretei között a fúrások kitűzése céljából végzett geofizikai mérések viszonylag kicsi, esetenként csak a hidrogeológus által kijelölt néhány km-nyi területre korlátozódtak. A területenként 3-4 napra tervezett mérésidő nem volt elegendő arra, hogy egy terület részletesebb földtani viszonyait és a tágabb vízföldtani adottságait felderítse, és vízperspektívát tisztázza. Ezen feladatokra szervezték meg a komplex geofizikai mérőcsoportokat. Munkájuk néhány érdekesebb eredményét, kutatásaik átfogó történetét mutatja be a következő fejezet.

Forrás:ELGI