Mongóliában már 1957 előtt is végeztek fúrásos vízkutatást. A fúrásokat általában a vízigény felmerülésének helyén, minden előzetes geofizikai-geológiai vizsgálat nélkül tűzték ki, jobb esetben hidrogeológus jelenlétében. Ennek következtében a lemélyített fúrások mintegy 70 %-a vízre eredménytelen lett. Az esetek többségében éppen ott nem találtak ivóvizet, ahol lakossági településre, állattenyésztés fejlesztésére kedvezőbbnek tűntek a terület felszíni, morfológiai viszonyai. (széltől védett völgyek, jobb legelő területek stb.)

1957

            Az első mongóliai vízkutató expedíciót 1957 tavaszán az OFF javaslatára, az OFKFV,.az ELGI és a MÁFI szakembereiből szervezték meg. Tagjai kivétel nélkül nagy gyakorlati tapasztalatokkal bíró szakértők voltak. Az expedíció törzsét Péter József expedíció vezető, Venkovits István hidrogeológus és Lakatos Sándor geofizikus, karotázs-szakértő alkotta. A tizennégy főből álló csoport többi tagját három fúrómester-gépkezelő páros, villanyszerelő és tolmács képezte.

            Az expedíció nyár elején érkezett Ulan-Batorba. Feladatuk volt, hogy a mongol fél által kijelölt területeken, magyar berendezésekkel, a magyar vízkutatási, fúrási és kútépítési komplex módszerek alkalmazásával, a hazai körülményektől eltérő éghajlati és hidrogeológiai viszonyok között, legalább 30 l/perc hozamú vízkutakat létesítsen. Ezt a feltételt indokolta az a körülmény, hogy a kutak fölé nagy költséggel az erős fagyveszély miatt hőszigetelt faépületet kellett emelni, azt 6 hónapon keresztül fűteni volt szükséges és mindezt egy kútkezelő alkalmazását is szükségessé tette. A nagy anyagi áldozatot egy kis vízhozamú kút nem indokolta.

            Ebben az időben az expedíció mongóliai partnere a Mezőgazdasági Minisztérium vízügyi osztálya volt. Ez a szervezet előbb Főigazgatósággá, később önálló Vízgazdálkodási Minisztériummá alakult. A 60-as évek közepétől a Vízügyi Tervező-Kutató Intézet lett a vízkutató expedíciók mongóliai gazdája.

            A Budapestről májusban indított fúróberendezések igen nagy késéssel, július derekán érkeztek Ulan-Batorba, emiatt a fúrási munkák csak augusztus végén indultak el. A fúrási pontokat a Mezőgazdasági Minisztérium javaslatára, hidrogeológus tűzte ki Nilga szamon területén, földtani szempontból ismeretlen területen.

            A fúróbrigádok november derekáig - a teljes befagyásig - csupán 1-1 fúrást mélyítettek le, 80-109 m mélységig. A három fúrás közül csak egy bizonyult eredményesnek. Már ez is jelezte, hogy felszíni geofizikai előkészítés nélkül, még a magyar hidrogeológus szakmai hozzáértése is kevésnek bizonyult. Mindhárom fúrásban a reménybeli vízadó rétegek kijelölésére Lakatos Sándor végzett ellenállás és PS-mérést. Érdekes módon, a 30-70 ohmm fajlagos ellenállású, szárazföldi eredetű homokos-agyagos rétegek két fúrásban meddőnek bizonyultak, míg a harmadik, a 203. sz. fúrás  hasonló paraméterű rétegösszlete 70 l/perc vizet eredményezett. Ez volt az első magyar segítséggel mélyített vízadó kút Mongóliában.

1958

            Az első év igen szerény eredményei miatt szovjet és magyar szakértők tanácsára, a mongol fél az 1958 évi expedícióban a geofizikusok számát háromra emelte. Remélhető volt, hogy előzetes felszíni ellenállásméréssel a fúrások eredményessége lényegesen javulhat. Ez évtől kezdve, a fúrások kijelölését geoelektromos szondázások előzik meg. A mérések elvégzésére Szabadváry László és Kremszner Miklós geofizikus mérnökök utaztak Mongóliába.

            Az magyar vízkutató expedíció 1958-ban csak két fúróberendezéssel dolgozott. A geoelektromos csoport augusztus 1 től, október végéig mért terepen Ge-10 típusú műszerrel. A Kelet-Góbi, a Központi és Övörhangaj ajmakok területén összesen 179 szondázás végeztek, AB=800 m távolság mellett. A terepi görbéket francia elméleti görbeseregek felhasználásával értékelték ki. A kiértékelés adatait szelvényeken ábrázolták. Ezekkel mód nyílott a földtani felépítés közelítő megismerésére, az üledékes összletek rétegsorának, ezen belül a feltételezett víztartó rétegek vastagságának, mélységének, valamint a kristályos aljzat mélységének meghatározására. A mérések befejezése és kiértékelése után, minden területről vízföldtani szakvéleményt készítettek. Ebben ismertették a telepítendő fúrás helyét, környékének morfológiáját, az ott  várható rétegsort, s azon belül vízadóréteg mélységét. A fúráspont kitűzését általában Dr. Alföldy László hidrogeógussal egyetértésben végezték. Ezen aktusról mindig jegyzőkönyv készült. A felszíni méréseket 12 területen végeztek, amelyek többsége szamonokhoz kapcsolódott. A 12-ből 9 helyen javasoltak fúrást. Ezeket az év folyamán lemélyítették és valamennyi eredményes volt.

            A hordozható félautomata karotázs berendezéssel Lakatos Sándor 10 fúrásban végzett PS és ellenállásméréseket. Néhány fúrásban problémát okoztak a kvarcit agglomerátumok, ahol az ellenállás adatok a kőzetek tömöttségét, a PS-mérések pedig csak a mineralizációt tükrözték. Mongóliában először itt végeztek folyamatos iszapellenállás-mérésen alapuló  „beáramlásmérést” olyan fúrásokban, ahol a klasszikus vízkarotázs-méréssel a vízadó rétegek határai nem voltak egyértelműen meghatározhatók. E mérések után a szűrök helyeit megfelelő pontossággal kijelölték. A módszert eredményesen lehetett alkalmazni hasadékvizek előfordulási helyeinek kimutatására is.

1959

            Az expedíció létszáma az előző évihez hasonlóan 14 fő volt, de számos tagja és kulcsembere kicserélődött. Vezetője Pataki Nándor fúrómérnök, hidrogeológusa ismét dr. Alföldy László lett. A felszini geofizikai méréseket Szabadváry László és Hobot József, a karotázs-vizsgálatokat Dankházi Gyula végezte.

A mezőgazdasági Minisztérium erre az évre a Központi (Tov) ajmak és Közép-(Dund) Góbi ajmak területeit jelölte ki kutatási célul. A vízfeltáró fúrásokat elsősorban e tartományokban a helyhez kötött lakosság (szamonok) és ezek állattenyésztő brigádjai igényelték. A Központi ajmak területein a vízfeltárás hidrogeológiai feltételei jobbak voltak, míg a Közép-Góbi területek geológiai felépítése a vízkutatás számára igen kedvezőtlennek mutatkozott. Nem kedvezett a fúrások kijelölésének azok az igények és körülmények sem, miszerint egyes szamonok vezetői- amelyek víznyerésre reménytelen területen települtek - ragaszkodtak ahhoz, hogy a fúrás mégis a szamonban, vagy közeli területen kerüljön lemélyítésre. Esetenként így rizikós pontokon is próbálkoztak vízfeltárással.

            A felszíni csoport 25 területen 320 VES mérést végzett, AB=800 m-es terítéssel. Sajnos csak 14 helyen tudtak fúrást javasolni. Közülük 8 fúrást 1959-ben, hármat 1960-ban adtak át, átlagosan 50 l/perc  feletti vízhozammal. Az expedíció fúróbrigádjai 22 fúrást mélyítettek, ezek közül 9 ponton nem volt előzetes geofizika. Karotázs-méréseket az előző évben alkalmazott  metodikával minden fúrásban elvégezték.

            A magyar geofizikusok a rutinszerű munkájuk mellett fontos feladatuknak tekintették, hogy a csoportban együtt dolgozó mongol szakembereket megtanítsák a műszeres mérésekre és a VES-görbék terepi kiértékelésére. Ebben az évben G. Handaj, - aki végzettsége szerint fizikus volt, s l958-tól a magyar geofizikusok mellett dolgozott, mint a csoport mongol vezetője - szakértői irányítással már elfogadható méréseket végzett, sőt egyes területek ellenállás-görbéit önállóan dolgozta fel. A tél folyamán Handaj és Szurenharla az ELGI és az OFKFV szervezésében 3 hónapos tanfolyamon vettek részt Magyarországon.

1960

            A mezőgazdasági Minisztérium vízügyi szakétői még az előző évben kijelölték az l960 évi kutatási területeket Hentej és Szuhe-Bator ajmak területein. Határozatban rögzítették az expedíció felé, hogy csak ott jelölhető ki vízkutató fúrás, ahol a közvetlen vízigény jelentkezik. Ebben az évben a mongol fél kifejezett kérése volt, hogy a magyar szakértők és fúrósok korábbi időben utazzanak ki, mert az éves fúrások számát kívánatos lenne növelni.

            Az expedíció vezetése és személyi összetétele ismét változott. Vezetője Dr. Ferencz Károly hidrogeológus, helyettese és egyben fúrási-műszaki ügyek irányítója  Csath Béla fúrómérnök lett. A felszíni geoelektromos mérések döntő részét továbbra is Szabadváry László és Hobot József végezte, de egy frissen vásárolt Ge-10 típusú műszerrel a Handaj- Szurunharla páros is végzett méréseket a mongol fúróbrigádok fúrásainak előkészítésére. A Karotázs-mérések elvégzésére Varga Gábor geofizikus mérnök utazott ki.

            Az előző évben végrehajtott terepbejárás során már megállapítható volt, hogy a kijelölt területek vízföldtani adottságai még az 1959 évi területeknél is kedvezőtlenebbek. Hentej ajmak egyes területeinek hidrogeológiai viszonyai aránylag jobbak voltak. Nem úgy a Szuhe-Bator ajmak, amelynek nagy részét idős vulkanikus képződmények, főleg bazalt kőzetek építik fel. Ezeken az erős tektonizmus és erózió ellenére sem képződtek megfelelő vastagságú víztartó üledékek. A nehézségeket csak fokozta, hogy a kútigénylő szamonok és ezek külterületei egymástól is, de különösen a fővárostól nagy távolságra voltak. A legtávolabbi kijelölt terület Dariganga szamon Ulan-Batortól 1000 km-re települt.

            Az 1960-as év volt az expedíciós tevékenységünknek nagyobb akadályoktól mentes, teljes terepi szezonja. A mérések és a fúrások időben (április végén) megkezdődtek és viszonylag zavartalanul folytak október derekáig. Néhány mondatban ismertetjük, hogy a geofizikai méréseket milyen műszaki és szervezeti feltételek között végezték geofizikusaink.

            A geofizikus csoport - bár szervezeti-pénzügyi vonatkozásban az expedíció része volt - hidrogeológussal közös terepszemle után, teljesen önállóan dolgozott. A csoport a két magyar geofizikus mellett, 1 mongol mérnökből (aki egyben a mongolok vezetője volt), 1 vagy 2 fő technikusból és a mérőműszerek számától függően 4-8 munkásból, valamint 2 gépkocsivezetőből állt. Közlekedési eszköz gyanánt 1 db Gaz 69-es kis terepjáró és egy Gaz 63 típusú, 5 tonnás teherautó szolgált. A mongol személyzetet és a működési költségeket a Minisztérium fizette. Egy-egy munkaterületen a csoport 4-8 napig dolgozott. Szálláshelyül a mongoloknak egy db jurta szolgált, a szakértőknek az illető szamon vendégszobáját, vagy vendégjurtáját adták. Ezek a körülményekhez képest tiszták és kulturáltak voltak (kanna víz, villany, rádió stb.) Minden lakott település (szamon) el volt látva benzinmotoros áramfejlesztővel. A nagyobb szamonokban volt orvos, vagy felcser és kórháznak nevezett, alapvető gyógyszerekkel ellátott betegszoba. Telefon csak a főbb útvonalak (5 ilyen volt) mentén volt kiépítve. Ezek általában nem épített utak, hanem minden közlekedési műtárgyat (híd, áteresz) mellőző, autóval éveken át kijárt „soksávos” nyomvonalak voltak. A mongol sofförök (hihetetlen tekintélyük volt) rendkívüli képességgel tájékozódtak ezeken az egész országot behálózó nyomvonalakon.

            Az év folyamán geofizikusaink 25 területen 421 VES mérést végeztek. Ezekből több terület nem a magyar expedíció működési területére esett. Ugyanis a Minisztérium külön kérésére a K-Mongóliai Csojbalszan tartományi székhely térségében működő orosz fúróbrigádok kijelölt fúrásainak előkészítésére, 9 szamonban mértek és ott fúrást javasoltak. A magyar fúrósok számára mérésekkel megvizsgált 16 terület közül, csak 12 helyen tudtak fúrást javasolni. Közülük 9 volt igazán eredményes, 3 fúrásból nem lehetett a minimális 30 l/perc vizet sem kitermelni. Karotázs-méréssel szelvényezett fúrások száma 15 db volt. Egy-egy lyukban többször is mértek.

            A Handaj-Szurunharla mongol geofizikus páros Szabadváry László ellenőrzése mellett Szelenga tartományban dolgozott. Eredményeik kedvező előjelnek tűntek arra, hogy a geoelektromos ellenállás méréseknek elméletét és gyakorlatát elsajátítva, a módszert eredményesen alkalmazták önállóan is.

1961

            Az év elején Magyarország és Mongólia kormányközi szerződést írt alá a Hosszúlejáratú Hitelegyezmény  megújításáról, valamint a kiküldendő szakemberekre vonatkozó általános feltételekről. Ebben a magyar fél vállalta, hogy a III. ötéves terv időszakában évenként 15, összesen 75 db működő vizkutat ad át, s biztosítja ezek működéséhez szükséges berendezéseket és anyagokat.

            Ebben az évben - tekintettel a megnövekedett feladatokra - az expedíció vezetését Honfi Ferenc, az ELGI akkori igazgatóhelyettese vállalta. Ugyanis az éves külkereskedelmi tárgyalásokon kiderült, hogy az államközi szerződésben szereplő évenkénti  15 vízkút helyett, a mongol ötéves tervadatai szerint évi 20 kutat kell átadni. Az expedíció működési területét ismételten Hentej, Szuhe-Bator és Kelet-Góbi ajmakok területén jelölték ki. A mongol miniszter véleménye szerint, nagy-nagy megtiszteltetés az expedíció számára, hogy a magyaroktól várják el a legnehezebb vízbeszerzési területeken a legtöbb eredményes vízfúrást.

            A felszíni geofizikai méréseket Jósa Ernő geofizikus mérnök irányította. Észlelője az egyik mongol mérnök volt, de legtöbbször azt is maga végezte. Időnként az expedíció vezető is részt vett a mérésekben. Geoelektromos VES mérést 34 területen végeztek (2 műszerrel), és 28 területen javasoltak fúrást. Először alkalmazták az ELGI-től kölcsönzött Ge-20 típusú ellenállásmérő-berendezés prototípusát. A mérések eredménye alapján lemélyített fúrások kivétel nélkül biztosították a 30 l/perc-nél magasabb vízhozamot. Olyan helyen is sikerült a vízbeszerzést megoldani (pl. Szuhe-Bator tartomány Barunurt nevű központja) ahol korábban már sok meddő fúrás mélyült és a város átköltözetését is fontolgatták.

            Az expedíció szakemberei feladatuknak magas színvonalon tettek eleget, mert a három fúróberendezéssel az eddig legmagasabb számú, évi 23 db kutat adtak át. Szakmai érdekességként megemlítendő, hogy a 23-ik kutat „Cedenbal elvtárs” üdülőjéhez mélyítették „ajándékképpen”, így valószínű, hogy ennek is szerepe lehetett abban, hogy Honfi Ferenc expedíció vezető és Surányi Ernő műszaki vezető, a következő évnek egyik jeles ünnepén, magas kormánykitűntetést, „Sarkcsillag Rend”-et kaptak.

1962

            Az előző évek geofizikai kutatási eredményeinek nagy elismerését hozta el ez az év. Ugyanis elrendelték, hogy fúróberendezés csak geoelektromos mérésekkel előzetesen megkutatott területen és csak általuk javasolt ponton végezhet fúrást.

            A mongol vízgazdálkodás területén átszervezést hajtottak végre. Nagyobb ajmak székhelyeken 1962 január 1-től vízügyi vállalatokat hoztak létre a Vízügyi Főigazgatóság felső szintű irányításával. A magyar vízkutató expedíció az Ulan-Batori-i Vízügyi Vállalathoz került, ami sok vonatkozásban kedvező változást eredményezett. Többek között megoldódott a szakértők lakáskérdése, ez évtől minden magyar család önálló lakást kapott. (A korábbi években a szakértők csak korlátozott számban vihették magukkal családtagjaikat.)

            Ez évi expedíció vezető Surányi Ernő, hidrogeológus Kopek Gábor lett. A felszíni geofizikai méréseket Jósa Ernő és Király Ernő geofizikusok, a karotázs-méréseket Fábiáncsics László geofizikus mérnök végezte. Az év folyamán a Központi tartományban 8, a Szelenga tartományban 13, Bulgan ajmakban 5, Övörhangaj ajmakban 4, összesen 30 területen végeztek felszíni méréseket. A mongol szakemberekből alakított geofizikai brigád munkájának ellenőrzésére Arhangaj ajmakban 2, Hubszugul (Hövszgöl) ajmakban 1 mérésterületen ellenőrző műszeres méréseket végeztek a magyar geofizikusok. A 33 mérési területből 27 ponton fúrást tűztek ki. Az év folyamán 22 fúrást mélyítettek, abból 20 bizonyult eredményesnek.

            Az „Unen” című mongol napilap 1962 december 13-i számában a mongol vízügyi Főigazgatóság egyik vezetője az alábbi címen cikket irt: Így segítenek a magyar szakemberek:

            „A magyar szakemberek ötödik éve dolgoznak hazánkban. Ezen idő alatt sokat segítettek a lakott területek és a legelők vízellátásában. A magyar szakemberek és a mongol brigádok a Központi, a Közép-Góbi, Szuhe-Bator és Hentej ajmakok területén összesen 6800 fm-t fúrtak, és a lakótelepeken (ajmakokban) 37, a legelőkön 44 db vízadó kutat létesítettek. Az 1961-e évben Honfi Ferenc és Surányi Ernő vezetésével a tervezett 15 kút helyett 23 kutat fúrtak, így a tervet 147 %-ra teljesítették.

            A mélységbeli víz felkutatásában sokat segítettek és jó eredményeket értek el a magyar geofizikusok. Az elmúlt évek eredményei bizonyítják a geofizikai kutatások fontosságát, mert a kutak önköltsége a korábbi évekhez viszonyítva 46 %-al csökkent.

            Az elmúlt néhány év alatt a magyar szakemberek szakmailag is oktatták a mongol dolgozókat, és rövid idő alatt 9 fúrómestert, 9 geofizikust és operátort képeztek ki, önálló szakemberré.”

Az 1962 évet követően a hazai tudományos folyóiratokban számos olyan közlemény jelent meg, amelyek szakmailag összegzik és értékelik a mongóliai vízkutatások eredményeit is problémáit. E témakörben különösen értékes elemzést tartalmaznak. Dr. Alföldi Lászlónak a Hidrogeológiai Közlöny 1962,-1963-1964 évi számaiban, a mongóliai lefolyástalan medencék hidrogeológiai kutatásairól közzétett tanulmányai, valamint Dr. Szabadváry Lászlónak a Geofizikai Közleményekben és másutt megjelent munkái. Ezekben a szerző, a különböző földtani-hidrogeológiai modelleken végzett geoelektromos ellenállásmérések alkalmazásáról és azok értelmezéséről adott kimagaslóan értékes és megszívlelendő információkat a következő évek mongóliai kutatásaihoz.

Forrás: ELGI